Lejátszás

Jogi nyilatkozat

FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK

A jelen felhasználási feltételek („Felhasználási Feltételek” vagy „Feltételek”) a jelen honlapon („Honlap”) elérhető szolgáltatások és információk igénybevételére és felhasználására vonatkozó, jogilag kötelező feltételeket rögzítik. A Honlapra történő belépéssel, illetőleg a Honlap használatával Ön magára nézve kötelezőnek fogadja el a Felhasználási Feltételeket, amelyek a Honlapon történt első látogatásakor haladéktalanul hatályba lépnek. Amennyiben az alábbi Feltételeket nem fogadja el, kérjük, ne használja a Honlapot.

A Honlap fenntartója és üzemeltetője a Gutta Cavat Kft. (vagy „Üzemeltető”) (Székhelye: 2142 Nagytarcsa, Tessedik Sámuel utca 4.).

A Honlapot minden igénybe vevő (továbbiakban „Felhasználó”) kizárólag a saját kockázatára és felelősségére használhatja. A jövőben történő, Felhasználási Feltételeket érintő módosításokat a Gutta Cavat Kft. a Honlapon közzéteszi. Az Üzemeltető fenntartja a jogot, hogy a jelen Felhasználási Feltételeket bármikor, a jelen közlés frissítése útján felülvizsgálja vagy módosítsa. A Felhasználási Feltételek legutóbbi frissítésének időpontját a Felhasználási Feltételek tetején lévő „UTOLSÓ FRISSÍTÉS IDŐPONTJA” felirat melletti dátum mutatja. Javasoljuk, hogy jövőbeni felhasználás céljából a jelen feltételeket nyomtassa ki.

Amennyiben a jelen Felhasználási Feltételek és a Honlapon máshol meghatározott egyedi rendelkezések között bármilyen ellentmondás lenne, úgy a jelen Felhasználási Feltételek rendelkezései az irányadóak.

1. SZELLEMI TULAJDON VÉDELME, KORLÁTOZOTT HASZNÁLAT

A Honlap tartalmát szerzői jog, nemzetközi egyezmények, illetőleg jogszabályok védik. Az Üzemeltető minden ilyen jogot fenntart. A Honlap Felhasználói tudomásul veszik a Honlapon megjelenő tartalom vonatkozásában a Gutta Cavat Kft. szerzői jogosult minőségét, illetőleg a Honlapon megnevezett közreműködők jogait.

A Honlap teljes tartalma (ideértve a Honlapon található minden információt, kommunikációt, szoftvert, fényképet, programkódot, videót, szöveget, zenét, grafikát, hangot, képet és más anyagot vagy szolgáltatást, a továbbiakban: „Tartalom”) az Üzemeltető, vagy az Üzemeltető részére azok használatára engedélyt adó más személyek szellemi tulajdonát képezi. Ha az Üzemeltető külön nem jelezi azt, úgy a Honlapon található anyagok szellemi tulajdon (szerzői jog és egyéb iparjogvédelmi jogok) oltalma alatt állnak, és az Üzemeltető, illetőleg a vonatkozó jog feltüntetett jogosultjának írásos engedélye nélkül felhasználásuk tilos, kivéve, ha jogszabály vagy a jelen Honlap Felhasználási Feltételek ettől kifejezetten eltérően rendelkeznek.

A Honlaphoz való hozzáférés biztosítása, illetőleg tartalmának egyetlen eleme sem értelmezhető úgy, hogy az Üzemeltető bármiféle engedélyt adna a Honlapon megjelenő szellemi tulajdon hasznosítására. A Felhasználó pusztán nem kizárólagos, át nem ruházható, térben és időben egyaránt korlátozott felhasználási engedélyt kap a jelen Honlapon elérhető tartalom megtekintése vonatkozásában. Így a Felhasználó az Üzemeltető vagy a megfelelő harmadik személy előzetes írásbeli engedélye vagy jogszabályi engedély nélkül a Tartalmat sem részben, sem egészben nem másolhatja, nem reprodukálhatja (akár hivatkozások létrehozásával, akár más módszerekkel), nem módosíthatja, nem adhatja vagy veheti bérbe, nem adhatja el, nem készíthet abból származékos műveket, nem töltheti fel, nem továbbíthatja, és nem terjesztheti. Tilos továbbá a Honlapon található szellemi tulajdont akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni. Az Üzemeltető minden – itt nem kifejezetten rögzített – jogot fenntart magának. A Honlapon megjelenő védjegyek, árujelzők, illetőleg a Honlap Tartalmának jelen Feltételektől és a jogszabályoktól eltérő felhasználása tilos.

2. FELELŐSSÉG KORLÁTOZÁSA ÉS KIZÁRÁSA

A Honlap látogatása és használata saját kockázatra történik.

A Honlap tartalmazhat pontatlanságokat és elírásokat. Az Üzemeltető Fenntartja a jogot, hogy a jelenlegi tartalmat, valamint az információkban szereplő programokat és termékeket előzetes értesítés nélkül megváltoztassa, korrigálja és/vagy fejlessze. Az Üzemeltető minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a Honlapon található információk naprakészek legyenek, de – sem kifejezetten, sem hallgatólagosan – nem szavatolja vagy garantálja, Honlapon található tartalom pontosságát, hiánytalan vagy naprakész mivoltát.

Az alkalmazandó jogszabályok által megengedett mértékben sem az Üzemeltető, sem a jelen Honlap fejlesztésében és üzemeltetésében résztvevő személyek nem felelnek a Honlap látogatása során a kapcsolat létrehozásával, a böngészéssel vagy letöltéssel kapcsolatosan felmerülő hibáért, kárért, adatvesztésért vagy a Honlap tartalmának meghibásodásáért.

A Honlaphoz való hozzáféréssel, annak használatával, használatra képtelen állapotával, vagy a nem megfelelő működésével – ide értve a hozzáférhetővé tevő szerver mentességét a vírusoktól és más káros elemektől -, esetleges hiányosságával, üzemzavarával, információtovábbítási késedelmével, illetve az ott megjelentetett információk, illetve anyagok felhasználásával az Üzemeltető a felelősségét a jogszabályok által lehetővé tett legtágabb mértékben kizárja.

A Honlap üzemeltetője nem köteles ellenőrizni, hogy a Felhasználó által közzétett anyagok, esetleg megsértik-e harmadik személy jogait. Jelen Feltételek megszegése esetén a Felhasználó tartozik felelősséggel a Honlap üzemeltetője felé, és köteles az ebből eredő károkért vagy kiadásokért helyt állni. Ez magában foglalja a harmadik fél igényeinek kielégítését, beleértve a jogi képviselettel járó költségeket is.

Az Üzemeltető üzleti és üzemeltetési okokból bármilyen indoklás vagy előzetes értesítés nélkül felfüggesztheti, megszüntetheti, korlátozhatja, vagy eltávolíthatja a Honlap tartalmának egy részének vagy egészének az elérhetőségét. Az Üzemeltető az itt közölteket frissítve időről időre módosíthatja jelen Felhasználási Feltételeket. A Felhasználó a Honlap használatával beleegyezik, hogy kötelezőnek tekinti ezeket a módosításokat és vállalja, hogy rendszeresen megnyitja ezt az oldalt, hogy lássa, milyen Feltételeket köteles betartani a Honlap felhasználása során.

Hogy minél értékesebb tartalmat biztosítson látogatóinak, az Üzemeltető különböző külső Honlapokra hivatkozhat. Külső oldalakra mutató hivatkozások megnyitásakor még az adott oldalak használata előtt köteles áttanulmányozni és elfogadni azok használati feltételeit. A Felhasználó elfogadja, hogy az Üzemeltető még abban az esetben sem rendelkezik ellenőrzéssel a hivatkozott oldalak felett, ha a külső fél kapcsolatban áll az Üzemeltetővel, és az Üzemeltető semmilyen felelősséget nem vállal az ilyen külső oldalakon létrehozott vagy megjelentett tartalomért. A más oldalakra mutató hivatkozások pusztán a Honlap felhasználóinak kényelmét szolgálják.

A Honlapon közzétett valamennyi információt kizárólag általános tájékozódás, érdeklődés céljára bocsátjuk rendelkezésre Amellett, hogy az Üzemeltető a Honlapon pontos és friss információkat igyekszik közölni, nem felelős az információ esetleges pontatlanságáért. Az Üzemeltető „as is” (ahogyan van) alapon biztosítja az oldalt és annak tartalmát, és semmilyen, sem kifejezett vagy hallgatólagos felelősséget nem vállal a Honlap vagy az arról hivatkozott oldalak elérhetőségére, pontosságára, megbízhatóságára és tartalmára vonatkozóan.

3. HARMADIK FELEK HIVATKOZÁSAI

A Honlapon más oldalakra és harmadik személyek által rendelkezésre bocsátott forrásokra mutató hivatkozásokat kizárólag tájékoztatási célokat szolgálnak. A Honlapon szereplő ilyen hivatkozások megjelenítése nem értelmezhető úgy, hogy a hivatkozott honlapokat vagy az azokon elérhető információkat az Üzemeltető jóváhagyta. Ezek az oldalak és források az Üzemeltető ellenőrzésén kívül esőnek minősülnek.

A jelen Honlap tartalmazhat a Honlap más Felhasználói által feltöltött információkat és anyagokat. Ezeket az információkat és anyagokat az Üzemeltető ellenőrzése és jóváhagyása nélkül is felkerülhetnek a Honlapra, vagy a Gutta Cavat Kft. Facebook és LinkedIn oldalára például komment, hivatkozás formájában, melyeket a Gutta Cavat Kft. nem hagyott jóvá. A Honlapon, a Facebook vagy LinkedIn oldalon más Felhasználók által kifejtett nézetek nem tükrözik a Gutta Cavat Kft. által képviselt és felvállalt nézeteket és értékeket.

4. MAGATARTÁSI SZABÁLYOK

A Honlap használata során a Felhasználó köteles minden irányadó jogszabályt, szabályzatot és szabályozást betartani, különösen köteles mások jogainak, emberi méltóságának és jó hírének tiszteletben tartására. A Gutta Cavat Kft. Honlapját, illetőleg a Gutta Cavat Kft. Facebook és Linked oldalát, valamint az azokon kínált szolgáltatásainkat tilos felhasználni:

Amennyiben a jelen Felhasználási Feltételeket sértő tevékenység jut az Üzemeltető tudomására, illetve a jelen Felhasználási Feltételeket sértő információkat vagy anyagokat tesznek közzé, továbbítanak vagy más módon bocsátanak rendelkezésre a Honlapon keresztül vagy azzal kapcsolatban, a Gutta Cavat Kft. jogosult – de nem köteles – az adott információt vagy anyagokat eltávolítani vagy azok hozzáférését letiltani, illetve azonnali hatállyal beszüntetni a Honlapok Felhasználó általi használatát. A Felhasználó elfogadja, hogy az Üzemeltető Jogosult felfedni azon Felhasználó személyazonosságát (így IP címét vagy más azonosítóját) olyan harmadik személyeknek, akik hitelt érdemlően alátámasztják, hogy az adott Felhasználó által Honlapokon közzétett vagy feltöltött tartalom sérti a szellemi tulajdonuk vagy a magánélet, illetve jó hírnév védelméhez fűződő jogaikat.

5. FÓRUMSZABÁLYOK ÉS TARTALMI ELŐÍRÁSOK

A Gutta Cavat Kft. Honlapján foglalt tartalom, közlemények hatékonyabb eljuttatása céljából Facebook oldalt és LinkedIn fiókot is üzemeltet, melyeken kommentek megosztására alkalmas fórumot alakíthat ki, és egyéb interaktív szolgáltatásokat nyújthat.

A fórumba vagy a nyilvános interaktív szolgáltatásokba érkező kommentek, kérések és bejegyzések a megjelenés előtt előzetes moderáláson eshetnek át. A moderálást nem automatizált rendszer végzi, hanem az Üzemeltető munkatársai, ezért a moderálás válaszideje eltérő lehet. Az Üzemeltető jogosult folyamatosan nyomon követni az eszmecseréket és a megjelenő egyéb bejegyzéseket és kéréseket. A fentiek tartalma azonban nem tekinthető az Üzemeltető részéről semmilyen kötelezettségvállalásnak, és ennek megfelelően az Üzemeltető a jogszabályok által megengedett mértékben kizárja felelősségét minden olyan hibáért, meghibásodásért, téves állításért vagy pontatlanságért, amelyek esetlegesen a fent említett oldalak tartalmából eredően merülnek fel.

Fórumok és egyéb interaktív szolgáltatások igénybevétele során, illetve bármilyen olyan lehetőség használata során, amellyel a Felhasználó akár az Üzemeltető Honlapjára, Facebook oldalára, illetve LinkedIn oldalára tartalmat tölt fel, kommentet ír, a Felhasználó köteles az alábbi tartalmi előírásokat mindenben betartani („Tartalmi Előírások”). Az elírások a közlemények, bejegyzések vagy feltett anyagok minden részére és egészére is vonatkoznak. A közlemények és feltett anyagok:

A közlemények és bejegyzések:

Az Üzemeltető minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy felmérje azokat az esetleges kockázatokat, amelyeket a Honlapján, Facebook oldalán, vagy LinkedIn profiljával kapcsolatosan elérhető fórumok harmadik személyek általi használata rejt felhasználói számára, és eseti alapon dönt arról, hogy az adott szolgáltatás moderálása szükséges-e (a moderálás típusára vonatkozó döntéssel együtt) e kockázatok fényében. Az Üzemeltető nem köteles azonban fórumot vagy a honlapján biztosított egyéb interaktív szolgáltatásokat felügyelni, ellenőrizni vagy moderálni, és kifejezetten kizár minden felelősséget minden olyan kár vagy veszteség tekintetében, amely amiatt merül fel, hogy a felhasználó az – akár moderált, akár nem moderált – interaktív szolgáltatásokat a Tartalmi Előírásainkban meghatározottakkal ellentétesen vette igénybe. Az Üzemeltető fenntartja a jogot, hogy saját belátása szerint szerkessze a benyújtott tartalmakat, és azokat a fórumokban, illetve a honlapján saját döntése alapján közzétegye-e vagy ne tegye. Az Üzemeltető saját belátása szerint dönt annak megítéléséről is, hogy a Tartalmi Előírásokat vagy Feltételeket a Felhasználó a Honlap, Facebook oldal, vagy LinkedIn fiók (ideértve a fórum és az egyéb interaktív szolgáltatások) használatával megsértette-e. Az Üzemeltető a jelen Feltételek megszegése esetén az általa megfelelőnek ítélt intézkedéseket teszi meg.

Amennyiben a Felhasználó olyan hozzászólást, közleményt vagy bejegyzést talál, amely megítélése szerint sérti a jelen Felhasználási Feltételeket, jogellenes vagy bármilyen módon a Tartalmi Előírásokba vagy a jelen Feltételekbe ütközik, e-mailben jelezheti a Moderátor részére a moderator@guttacavat.hu címen. Bejelentésében, kérjük, nevezze meg a kifogásolt tartalmat és annak pontos elérhetőségét, illetőleg a kifogásolás indokait.

Amennyiben az Üzemeltető a saját belátása szerint eljárva úgy találja, hogy bejelentése megalapozott, úgy az adott tartalmat eltávolítja.

Az Üzemeltető Honlapjára, a Facebook oldalára, illetőleg LinkedIn profiljára feltöltött tartalmak nem minősülnek bizalmas és védett tartalomnak. A feltöltő Felhasználó a tartalomhoz fűződő minden jogát fenntartja, de köteles korlátozott felhasználási jogot engedélyezni az Üzemeltető számára az adott tartalom használatára, tárolására és másolására, valamint annak terjesztésére és harmadik személyek rendelkezésére bocsátására vonatkozóan.

6. HOZZÁFÉRHETŐSÉG ÉS ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

A honlap látogatója honlaphoz való hozzáféréssel, illetve annak használatával elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen Felhasználási Feltételeket.

A honlapon található Adatvédelmi Tájékoztató tartalmazza azokat a feltételeket, amelyeknek megfelelően személyes adatokat gyűjtünk Öntől, és amelyek szerint Ön ezeket a személyes adatokat a rendelkezésünkre bocsátja. A jelen Honlap használatakor Önnek el kell fogadnia a Honlap adatvédelmi nyilatkozat feltételeit. A Honlap adatvédelmi nyilatkozat feltételei elválaszthatatlan részét képezik a jelen Felhasználási Feltételeknek.

7. HIVATKOZÁSOK A TÁRSASÁG HONLAPJAIRA, KERETEK

A Honlapunk nyitólapjára mutató hivatkozást ön bárhol elhelyezhet, amennyiben azt tisztességes és jogkövető módon teszi, és azzal nem sérti hírnevünket, illetve abból önnek nem származik haszna. Hivatkozást nem illeszthet be úgy, hogy az bármilyen köztünk fennálló kapcsolat, jóváhagyás vagy támogatás létezését sugallja.

A jelen Honlapra tilos hivatkozást elhelyezni olyan honlapon, amelynek nem az adott felhasználó a tulajdonosa. Oldalunk más oldalakon nem foglalható keretbe („frame”), illetve bármely hivatkozás kizárólag a főoldalunkra mutathat, más oldalra nem. Fenntartjuk a jogot, hogy értesítés nélkül visszavonjuk a hivatkozás elhelyezésére vonatkozó engedélyünket.

Amennyiben a Honlapunkon szereplő bármely tartalomra a fentiektől eltérő módon kíván hivatkozni vagy azt a fentiektől eltérő módon kívánja felhasználni, ahhoz az Üzemeltető előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.

8. JOGKÖVETÉS

A jelen Felhasználási Feltételek megszegése a Honlap használatára vonatkozó feltételek súlyos megszegésének minősül, amely az alábbi intézkedések bármelyikét vagy mindegyikét maga után vonhatja:

9. ALKALMAZANDÓ JOG:

A jelen Felhasználási Feltételekre, azok tárgyára és értelmezésére (valamint a szerződésen kívüli jogviták és követelések rendezésére) a magyar jogszabályok az irányadók. A felek elfogadják a magyar bíróságok kizárólagos joghatóságát.

ELÉRHETŐSÉGEK:

Az Üzemeltető neve
Gutta Cavat Kft.

Telefon
+3620 521-3387

E-mail
info@guttacavat.hu

Székhelye
2142 Nagytarcsa, Tessedik Sámuel utca 4.

Adószáma
22641739-2-13

Cégjegyzékszáma
13-09-136656